Ganymed Goes Europe

Szécsi Noémi: A szent bőrtelen

(elhangzott Dióssi Gábor előadásában a Ganymed Goes Europe-projekt előadásain a Szépművészeti Múzeumban)

 

Meztelen férfi áll karosszék és asztalka előtt. A fejét kivéve a teljes bőrfelülete egészen vörös, mintha megnyúzták volna, és a puszta húsát látnánk (ld. a Szent Bertalan-festmény).


Föl nem foghatom, hogy ha már egyszer megnyúztak, akkor utána minek feszítettek még keresztre is? És miért kellett aztán még a fejemet is levágni?

Ha kérdezitek, ki ez a Bertalan, mit felelek?

Én vagyok a világ világossága, megvilágosítom a sötétségben ülőket. Én vagyok a föld sója, megokosítom az oktalan népeket. Én vagyok a földműves, aki a lelkeket műveli.

Mások is mondják: nincs bennem álnokság. Fegyverem a jóság a verejtékezésben, a szelídség a gonoszok között, a türelem a veszendő dolgokban.

 

Mesélni kezd.

 

Amikor egy zsarnok győzelmet arat, kiküldi szolgáit, hogy állítsák föl uralmának jelvényeit, az előző zsarnok jelvényeit pedig rombolják le. Ez máshol is így szokás, nem csak itt a világ végén.

Az új mindenható mindenfelé kiküldi követeit, hogy eltöröljék a Sátán tiszteletét, és helyére az ő uralmat állítsák.

Igazságosan győzött az új. Hiszen úgy igazságos, hogy aki négy vagy nyolc évig böjtölt, legyőzze azt, aki akkorára már eleget evett.

Bölcsen győzött az új. Mesteri módon tette csúffá a Sátán mesterkedését.

Mint mikor a héja elragad egy madarat, úgy markolta a Sátán a hatalmat.

Azt kérditek tőlem: Miről ismerjük meg a Sátánt? Ráakadhattok mindenkiben. Démona bárkiben tanyát verhet. Arckifejezése megszállott, kedélye mindig vidám és nyájas. Mindent előre lát, mindent tud, minden alattvalója nyelvét ismeri és megérti. Amit most tiveletek beszélek, ő már tudja.

Ha akarja, megmutatkozik előttetek; ha nem akarja, rá nem bukkantok.

De kérlek titeket, ha megtaláljátok, kérjétek meg, hogy ide ne jöjjön. Ne csinálja velem végig még egyszer ugyanazt.

 

Mindenkinek gyógyulást ígér. De igazából nem gyógyít, legfeljebb megszűnik gyötörni.

A démon csak testet, nem helyet vált. Reánk mindig magasról tekint.

A megváltásról oktatja a népet. Megmutatja, milyen csodálatos szükségszerűséggel, hatalommal, igazságossággal és bölcsességgel győzött az ördög felett.

Először kísért, aztán büntet.

Egyszer azt mondja nekem:

„Mit kérsz, hogy szolgálatomra legyél?”

Arannyal, ezüsttel és drágakővel raknák meg tevéimet, ha volna tevém.

Másszor azt kérdi:

„Te vagy az, aki kétségbe vonod igazságosságomat és bölcsességemet? Te vagy az, aki megtéveszted az embereket?”

De én nem megtévesztek, én megvilágosítok.

Vitázunk. A te istened, az én istenem. Melyik tesz több csodát? A bálványok papjai összecsődülnek, panaszt tesznek rám. Egy hangon mondják: „Vagy áldozz az én istenemnek, vagy némulj el!”

Mindenhol engem keresnek a megszállott betegek. A tébolyultak, a sorsüldözöttek, a holdkóros lányok. Meg is találnak.

Nyilvános helyeken körém sereglenek. Méregetik a karomat, a bőrömet, a fejemet.

Ha közelebb lépek, harapnak, leköpnek.

Kínhalálom módjáról mindegyik máshogy vélekedik.

A tébolyultak vezére azt kéri, feszítsenek meg: „Bertalan más országban hirdette az igét. A város közepén fejjel lefelé szögezzük keresztre.”

A sorsüldözöttek szóvivője azt mondja, inkább nyúzzanak meg.

A holdkóros lányok nem vágynak többre, mint egy gyors lefejezésre.

Még élek, amikor lenyúzzák a bőrömet.

Közben kérdezgetnek, hogy milyen mestert követek, milyen urat utánzok, miért adom a véremet, miért szenvedem el, amit elszenvedek.

Mondhatnám, hogy engem senki sem küldött prédikálni, hogy engem senki sem küldött csatába. A nyúzás elengedhetetlen. De persze nem a nyúzás teszi a szentet. Van, akit halálra korbácsolnak, felakasztanak, megégetnek, véresszájú vadállatok martalékául dobnak. Egyesek csak úgy csendben kimúlnak.

Engem elviselhetetlenül megkínoznak. Lenyúzzák a bőrömet, mint egy tömlőt.

De még halálom után is törődöm a gyilkosaimmal: csodákkal hívogatom az elveszetteket, jeleket mutatok ellenségeimnek. Mégis mindig ugyanaz a nóta. A betegek leköpik az orvosukat, az árvák a gyámjukat, a vakok a vezetőjüket, a hajótöröttek a kormányosukat, a holtak a feltámasztójukat.

Idővel új zsarnok arat győzelmet. Újfent kiküldi szolgáit, hogy állítsák föl uralmának jelvényeit, az előző zsarnokéit pedig rombolják le.

A régi bálványok ledőlnek, és ripityára törnek. Látom az eltorzult, megkötözött démont, a földön fekszik. Akik hitükért szenvedtek, mártírokká lesznek. Sorba állítják őket, pálmaágat adnak a kezükbe. Méltóvá váltak, hogy besorozzák őket a mennyei seregbe.

Azt hallom, az egész földkerekség megvilágosítójának, a bölcsességet szóló nyelvnek, az üdvösség forrásának neveznek. Mennybemenetelt, nem enyésző dicsőséget, szakadatlan ujjongást ígérnek.

Ismerem, hallottam már ezt a hangot: „Mit kérsz, hogy a szolgálatomra legyél?”

 

Ő az, a lelki halfogás mestere. Érte, általa én mennybe nem megyek. Csak magamért viszem vásárra a bőrömet.