CV/életrajz

Szécsi Noémi 1976. március 29-én született Szentesen.

1994-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE BTK latin szakán. 1996-tól ugyanitt angol és finn szakon tanult, majd 2001–2002-ben diplomázott.

2000-ben a Helsinki Egyetem Társadalomtudományi Intézetének, a Kristiina Instituutti-nak volt ösztöndíjasa, ahol kulturális antropológiát és gender studies-t hallgatott. Helsinkiben írta meg első regényét, a Finnugor vámpírt.

A regényből készült forgatókönyv részt vett a Sundance Institute Kelet-európai Forgatókönyvírói Műhelyén Prágában, 2001 novemberében.

2002 júniusában látott napvilágot a Finnugor vámpír könyv formájában a JAK-Kijárat Kiadónál. A második kiadás 2003 júniusában jelent meg. A megfilmesítési jogokat az Eurofilm Stúdió vásárolta meg 2002 áprilisában.

A regény lengyel fordítása 2005-ben jelent, angol kiadása 2012-ben, amerikai kiadása 2013-ban, az olasz fordítás pedig 2014-ben.

A 2001/2002-es tanévben elvégezte a Népszabadság felsőfokú, posztgraduális újságíró-iskoláját. 2002 és 2004 között a Magyar Narancs Tűsarok rovatába írt, valamint a terasz.hu irodalmi internetes magazin szerkesztője volt.

2003 telén jelent meg internetes blogjának könyvváltozata, A kismama naplója. A könyv több kiadást is megért, az ELLE magazin irodalmi pályázatán „A hónap könyve” díjat kapta 2004 júliusában. Ebben az évben jelent meg a könyv folytatása, A baba memoárja.

2005-ben második regénye megírásához Móricz Zsigmond ösztöndíjat kapott. A mű – a Kommunista Monte Cristo – 2006 novemberében jelent meg a Tericum kiadó gondozásában. A regény 2009-ben megkapta az Európai Unió Európai Irodalmi Díját. A regénynek azóta a macedón, szerb, bolgár, horvát és olasz fordítása készült el, a török fordítás előkészületben van.

2009 májusában az Ulpius Kiadónál jelent meg az Utolsó kentaur című „társadalmi lektűrje”.

2010 áprilisában a Szerelem első látásra című filmnovellája kapta meg a diákzsűritől a XVII. Nemzetközi Budapesti Könyvfesztivál Litera-díját.

2010-ben a Het beschrijf writer-in-residence programja keretében egy hónapot töltött Brüsszelben alkotói ösztöndíjasként, 2011 március 15-én József Attila-díjat vehetett át. Számos könyvfesztivál és könyvvásár vendége (Kiel, Frankfurt, Birmingham, Manchester, London, Frankfurt, Velence, Salerno, Belgrád, New York, Göteborg, etc.). 2016 őszén Finnországban a tamperei Haihara rezidensprogramban volt meghívott szerző.

Az Európa Könyvkiadó gondozásában öt könyve jelent meg: a Finnugor vámpír és a Kommunista Monte Cristo új kiadásain kívül 2011-ben az 1848-49 emigránsairól szóló Nyughatatlanok, 2012-ben a 9-12 éves gyerekeknek szóló ifjúsági regény, a Mandragóra utca 7., 2013-ban az egy siket fiú nevelődését elmesélő Gondolatolvasó.

Szécsi Noémi legújabb regénye az Egyformák vagytok (Magvető, 2017) két negyvenes nő, Em és Elza szemével láttatott társadalmi szatíra napjaink Budapestjéről, ami egyben nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat taglal.

2015 decemberében jelent meg Géra Eleonóra történésszel, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének docensével közösen írott nőtörténeti könyve, A budapesti úrinő magánélete, 1860-1914. Az olvasók nagy érdeklődésével találkozó kötet folytatása A modern budapesti úrinő (1914-1939) (Európa, 2017).

Egyéb kiadóknál szerzőpáros tagjaként megjelent művei: Fehér Béla - Szécsi Noémi: Hamisgulyás (2015, Helikon); Szathmáry P. István - Szécsi Noémi: Tetűmese (2015, Kolibri)

Comments